INTERJÚ MACZKY LÁSZLÓVAL

készítette Prokop Gizella a „Művészbeszélgetések Linklatersnél” alkalmából

GP: Az új képeidnél is fontosnak tartod a grafikai nézőpontot?
László: Igen, ugyanúgy az előtérben van, mint korábban.

GP: Hogyan választod ki a képkivágásaidat?
László: Érzés alapján, redukált környezet és aranymetszés mellett.

GP: Mennyire fontos számodra a valóság, vagy csupán mintául szolgál a képelképzeléseidhez?
László: Csak mintaként szolgál.

GP: Mennyire fontos számodra a te képalkotó személyed? A szubjektivitás a lényeg, amely megszűri illetve megváltoztatja a külvilágot és megpróbálja azt egyfajta saját ideálra kivetíteni?
László: A külvilág megszűrése tisztán a szubjektivitásra alapoz, és optimizmust is kell sugalmaznia.

GP: Vannak olyan eleve adott „abszolút” elképzeléseid, amelyekhez a motívumot közelíteni akarod? Mondjuk, mint például Telć városának homlokzatképénél?
László: A legtöbb esetben vannak ilyen elképzeléseim. Már hónapokkal korábban megérlelődnek bennem és csak az alkalomra várnak, hogy megvalósítsam őket.

GP: A képeidnek mindig valamilyen valószerűtlen kisugárzása van, nincsenek rajtuk emberek. Ez szándékos törekvés?
László: Az emberek rendszerint eléggé kiszámíthatatlanok. Amit én csinálok, az nem reklámfotózás.

GP: Tudatosan hagyod el az embereket annak érdekében, hogy maga a motívum hangsúlyosabbá váljon?
László: Igen, miután az emberek nem hordanak odaillő színeket és a ruháik a képet aktuális divattrendeken keresztül időben korlátoznák.

GP: Miközben a táj, a város örökre megmarad, mert mint ilyen – időtlen. „Ideális tájaknak” mondanád azokat a tájakat, amiket így megalkotsz? Mintpéldául a Toszkán tájak-on?
László: A természet már korábban megteremtette ezeket, én csak kiválasztok
egy „koncentrált” képkivágást. A városokat építészek tervezik meg, reklámok és más egyéb időben korlátózó faktorok nélkül, amelyek magát az építészetet csak megzavarnák vagy akár háttérbe is szorítanák.

GP: Tehát a látszólag „véletlennek” tűnő motívumok valójában határozottan megszerkesztett, abszolút képkompozíciók, amelyek örök érvényűek maradnak. Jól gondolom?
László: A véletlen motívumok ritkaságszámba mennek. Hiszen ezeket befolyásolja az időjárás, az emberek, a mozdulatok és a gyors változások.

GP: A képeid csöndesek, nincs rajtuk semmi zajos vagy zavaró. Valószerűtlenül hatnak, akár egy némafilm? Állókép? Szándékos az, hogy egy beállítás, amelyben normális esetben emberek mozognak, csupán díszletként, vagy néha az emberek egy korábbi jelenlétének tanújaként szolgál? Itt a „Sevilla” és a „Pitigliano” képeidre valamint a tájképeidre gondolok.
László: A díszlet nem a valóság és mindenekelőtt nagyon rövid életű. Az énbeállításaim viszont igencsak hosszú életűek, míg az ebben a „filmben” szereplő emberek olyanok, akár a tiszavirág.

GP: Képes a fénykép egyfajta ideális valóságot nyújtani?
László: Bizonyos körülmények közt igen. Csak az a kérdés, hogy mi is az „ideális”. Mert valószínűleg mindenkinek valami más, és ha valaki ugyanazt tekinti ideálisnak, mint én, akkor az szerencsés eset!

GP: Nagyon köszönöm a beszélgetést!